A finn emberek imádják az újságokat
Ritkán látni azt, hogy Finnországban valaki újság nélkül kezdene neki az aktuális kávéjának. Lehet az bárhol, bármikor és az újság tartalma sem igazán lényeges. Egyszerűen lenyűgöző, ahogy az emberek olvasás közben kizárják a maguk körül zajló dolgokat. Történhet bármi, az újságból nem néznek fel. Elsőként zárkózott, mogorva dolognak tűnhet, de teljesen jogos, hogy csakis így lehet kikapcsolni egy kicsit, akár csak 10 percre, ebből a rohanó világból. Finnországba érkezésemkor, Helsinkihez közel tértem be egy benzinkútra. Ez egy olyan állomás volt, ahol a tankolást és fizetést önállóan kellett megoldani, majd az épületben egy bolt, kávézó és több étterem működött egymás mellett és várta az arra tévedőket. Itt tapasztaltam először, hogy minden finn kezében kávé és újság van. Akkor még furcsa látvány volt, de mégis valahogy megnyugtató. Jó volt megtapasztalni, hogy az embereknek van idejük egy kicsit magukra is. A bejárat mellett láttam több újságot. Mindegyik ingyenes volt, különfél...